A kákszakállú herceg című műről bővebben:

 

1918. május 24-én mutatták be a budapesti Operaházban Bartók Béla operáját, A kékszakállú herceg várát. Az egyfelvonásos opera Balázs Béla drámájára készült, akivel Bartók Béla jó barátságban volt, 1906-ban népdalgyűjtő útjára is elkísérte őt.


A darab 1911-ben keletkezett, Bartók még abban az évben megzenésítette, s beküldte a Lipótvárosi Kaszinó pályázatára, melyet új magyar opera megírására hirdettek. A zsűri a művet előadhatatlannak minősítette, az operát csak hét évvel később, 1918. május 23-án mutatták be. Ez Bánffy Miklós, az Operaház igazgatója és Kerner István főzeneigazgató érdeme, akik bíztak a darabban, noha tudták, hogy az nem számíthat az átlag közönség azonnali rokonszenvére.

A premiert Zádor Dezső rendezte, Egisto Tango olasz karnagy vezényelte, aki egy évvel korábban A fából faragott királyfit is megszólaltatta. A prológot Palló Imre mondta el, a herceget Kálmán Oszkár, Juditot a későbbi Wagner-hősnő, Haselbeck Olga énekelte. Bánffy Miklós tervezte a díszleteket is. Balázs Béla darabját, nyilvánvaló értékei dacára Bartók zenéje tette halhatatlanná, emelte alapvető emberi érzések klasszikus kifejezésévé. A nő mindent meg akar tudni választottjáról, teljességre törekszik, a férfi pedig minél nagyobb részt kíván megőrizni szuverenitásából, vad és kegyetlen világát nem akarja megosztani társával - ez az ellentmondás feloldhatatlan.


A hét ajtó mögött a herceg lelkének különböző rétegei rejlenek, felnyílásuk során a zene érzékelteti azt a folyamatot, amelyet a két ember egymás fokozatos megismerése során átél. Az első kettő: a kínzókamra és a fegyvertár, a férfias, agresszív tulajdonságokat mutatják, ezeket főleg a fúvósok közvetítik. A követező három igazibb értékeket, a gazdagságot, az idilli kertet és a herceg birodalmát mutatják be, a cseleszta és hárfa, illetve a vonósok, kürt, klarinét és fuvola hangjai, végül az orgona és a zenekar áradó tuttija révén. Mindhárom képet azonban vér szennyezi, s ez elborzasztja az asszonyt. "Nézd, ez az én birodalmam" - büszkélkedik a herceg széles melódiája, Judit pedig távoli, közönyös, hideg hangon válaszol: "Szép és nagy a te országod." Sehol ennyire nem érzékelteti a zene a két szereplő közti távolságot, mint itt, az opera tengelyében. A hatodik ajtó mögött a szenvedés, a könnyek tava rejtőzik, ennek zenei megjelenítését is a cseleszta és a hárfa oldja meg.
A férfi fájdalma sem oltja el Judit kíváncsiságát, s a hetedik ajtó mögül előlépnek a herceg régi asszonyai, akik emlékezetében ma is élnek, "szépek, szépek, százszor szépek", s akárcsak ők, a vonósok és fafúvósok hangja mellett Judit is bevonulhat az emlékek közé. Erőszakos kíváncsisága tönkretette kettejük kapcsolatát. A mű leckeként és tanulságul is szolgálhat "minden szeretőknek, senkinek se másnak", az emberi együttélés módszertanát kínálja, a kudarcokból való okulás révén. Mindenkinek vannak titkos ajtói, amelyeken nem szívesen enged át senkit. A szuverenitás megőrzése és a társkapcsolatban való feloldódás között kell az embernek megtalálnia a kényes egyensúlyt, ez a boldogság titka. "Az világ künn haddal tele, De nem abba halunk bele, Urak, asszonyságok" - ahogy a prológban Balázs Béla tanítja.

 

Oldal: A kékszakállú herceg leírása
Judit-lapja - © 2008 - 2024 - judit-lapja.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat